4 tippem a hatékony tértisztításra

beke.jpgÉreztél már olyat, ha beléptél valahova, hogy legszívesebben visszafordulnál? Éreztél már nyomasztó érzést egy-egy helyiségben? Én ma reggel így jártam, amikor beléptem a munkahelyemre, azaz a saját gyógytékámba. Elárulom a titkom, mivel billentem helyre az egyensúlyt, hogy ismét jó érzés lengje be a teret. Olvass tovább!

Előző nap este súlyos témákról esett szó a gyógyító beszélgetések során, melyeknek a lenyomata még másnap is ott érezhető volt a levegőben. Fáradékonyság, fejfájás, kellemetlen, nyomasztó hangulat. feszültség – csak néhány érzet, amire felfigyelhetünk. Ilyen esetekre is van megoldás, tisztítani kell a teret, hogy ismét új, friss, könnyed légkör vegyen körül bennünket. Van néhány praktikám ilyen esetekre, mindig beválnak!

1 Tértisztítás gyógynövénnyel

A zsálya egy erős hatású gyógynövény, méregtelenít, tisztít kívül-belül. Én zsálya füstölőt szoktam használni, de használhatod másként is a zsályát. Tegyünk egy-egy maréknyi növényt a helyiség négy sarkába, hagyjuk ott nagyjából 1 órán keresztül, hogy magába szívhassa a negatív, lehúzó energiákat, majd söpörjük össze, és vagy égessük el, vagy adjuk vissza a természetnek, azaz engedjük szélnek.

2. Tömjén

A tömjénnel egyházi szertartások alkalmával is találkozhatunk, sőt Jézus születésekor a három királyok egyike tömjént ajándékozott az újszülöttnek. A tömjén segít távol tartani a negatív energiákat, és segíti az elcsendesedést, az elmélyülést.

hangtalak.jpg3. A hangok ereje

Harangozás, csengettyűzés, kereplőzés, tapsolás: mind-mind elűzi a „gonosz erőket”. Én leggyakrabban úgy használom ezt a technikát, hogy nyitott ablak mellett körbejárom a helyiségeket, s közben ütemesen tapsolok. Használhatsz tibeti hangtálat is, csodás hatással bír az is.

4. Szellőztetés

Nemcsak a takarítással, hanem a szellőztetéssel is valóban friss energiákat tudunk beengedni az otthonunkba. Ha egy kicsit tudatosan figyeljük, akkor észrevehetjük, hogy nemcsak a levegő cserélődik ki, hanem valóban megújul a helyiség kisugárzása.

Na, melyiket próbálod ki először?

Ha kíváncsi vagy további, testet-lelket segítő ötletekre, kattints IDE!

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

 

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

Csatlakozz a Facebook csoportomhoz: Egészséges test és lélek

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.

süti beállítások módosítása