A rövid, de mágikus Szent Iván éjszakája

tuzugras.jpgSzent Iván napja, június 24. a nyári napforduló ünnepe, és egyben egy igazi varázslatos időszak is. Ekkor leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka, amikor bármi megtörténhet. Évszázadok óta ezen az éjszakán örömtüzeket gyújtanak az emberek, ami a fény diadalát szimbolizálja a sötétség fölött. Ehhez a naphoz különleges rituálék, mágikus szertartások, jóslások kötődnek, amolyan igazi boszorkányos éjszaka ez, a szónak a legpozitívabb értelmében.

A növények varázslatos ereje

A június 24-én szedett gyógyfüveknek különösen erős hatást tulajdonítanak, a néphit szerint az ekkor gyűjtött gyógynövények hatása megsokszorozódik. Sok helyen 7 vagy 9 fajta növényből koszorút fontak, melyet a jóslásban, a szerelmi mágiában, illetve az állatok és a szántóföld gyarapodásának érdekében használtak.

A nyírfaág is kitüntetett szerephez jutott ezen napon, mivel a fiatal legények a választottuk ablaka alá tették szerelmük jeléül. A nyírfaágat a nyári ünnep jelképeként a kitakarított szobába is bevitték.

Más néphagyomány szerint a tűz körül fogyasztott cseresznye segíti a gyermekáldást.

pafrany.jpgMesés legenda fűződik a páfrány virágzásához. A páfrány Szent Iván napját megelőző éjjel virágzik, ám a virág csak néhány pillanatig él, majd elhal. Aki meglátja a virágot, azt szerencse kíséri majd az életében, s különleges képességek birtokába jut: érti majd a növények és az állatok nyelvét. A legenda szerint nemcsak azért nehéz megtalálni a páfrány virágját, mert rövid ideig virul, hanem a virágzást kísérő enyhe fuvallat álmot bocsát az ott tartózkodó élőlényekre.

Szent Iván éjszakája a június 23-ról 24-re virradó éjszaka. A naptárreformok miatt a nyári napforduló ideje kicsit előrébb került, így június 21-én tartjuk ezt az ünnepet.

Tudtad, hogy a vágyaink, imáink is sokszoros erővel bírnak ezen az éjjelen? Legalább egy éjszakára tapasztald meg a varázserődet Te is!

Még több, testet-lelket segítő tippért iratkozz fel hírlevelünkre:
* Kötelező kitölteni
Adatvédelmi szabályzat

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

 

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

Csatlakozz a Facebook csoportomhoz: Egészséges test és lélek

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.

süti beállítások módosítása