Meséket az anyaméhtől a sírig mindenkinek!
Interjú Németh Anikó mesepedagógussal

nemethaniko.jpgSzerintem Anikót szinte mindenki ismeri Balatonfüreden. Sőt, már nemcsak ott, hanem szélesebb körben is, mivel állandóan mozgásban van. Klassz ötleteket talál ki és valósít meg, nem utolsósorban (szó szerint is) mesés programokra is szeretettel várja az érdeklődőket. Évek óta jól ismerjük egymást, én nagyon szeretem a mosolyát, a lelkesedését, az elhivatottságát. Anikó korábban megkeresett, hogy szívesen írna a kis Gyógytékámról egy blog-bejegyzésében. Most, hogy a kis totyogóm mellett már én is kicsit többet tudok ötletelni, úgy éreztem, itt az ideje, hogy viszonozzam, megháláljam Anikónak a megkeresését. 

Kérlek, mutatkozz be pár szóval, mit kell rólad tudni!

"Echte" balatoni lány vagyok és eredetileg angoltanár és bölcsész a végzettségemet tekintve. Nyughatatlan természetemnek és kíváncsiságomnak köszönhetően viszont már sok különböző dologgal foglalkoztam és sok mindenben kipróbálhattam magam. Hálás vagyok, hogy mindig olyan feladatok találtak és találnak meg a mai napig, amik által rengeteget tanulhatok magamról és a világról is. ​Ugyanolyan nagy kaland és kihívás számomra egy nagykövetnek tolmácsolni, mint egy kisgyereknek mesélni, vagy valakit egy sikeres vizsgára felkészíteni. A lényeg mindegyikben ugyanaz számomra: minőségi idővel és élménnyel tölteni meg a "kereteket", s maradandót alkotni.​

A blogírás, a legújabb „szerelem”, villámcsapásszerűen érkezett az életembe, de remélem, még sokáig marad! ​

Mesélj egy kicsit arról, hogyan találtatok egymásra a mesepedagógiával! 

A mese keresett meg engem. Mondhatni, a segítségemre sietett egy olyan élethelyzetben, amikor nem tudtam kimozdulni a holtpontról. Ezért is tudom, nemcsak hiszem, hogy a mese valóban segít és utat mutat.

Pár évvel ezelőtt érkezett a postaládámba egy email – feliratkoztam egy szakmai fórumon a hírlevél-listára –, miszerint Bajzáth Mária mesepedagógia képzést indít. Rögtön úgy éreztem, hogy mennem kell, ott a helyem. Meséltem erről az általános iskolai magyartanáromnak, Turi Erzsi néninek is, akinek nagyon sokat köszönhetek és képzeld, nevetve újságolta, hogy „kicsi Anikóm, én is jelentkeztem!” Így esett meg, hogy egy több szempontból is csodálatos képzés keretein belül egymásra találtunk a mesével, és ebben a „magyaros pótanyukám” is társam volt. 

Miért tartod fontosnak a mesék jelenlétét az életünkben? 

Ha visszagondolok a gyerekkoromra, a mese mindig is egy színfolt volt a napban és alig vártam, hogy az esti mese ideje eljöjjön. Felnőtt fejjel tudom, hogy az apukám által párnákból és takarókból épített kuckóban mindenki ki tudott szakadni a valóságból kicsit és varázslat részesei lehettünk minden este. Ő a munkanap fáradalmait, a napi gondokat tudta így kizárni, a testvérem és én pedig meseországban járva tanultunk az életről – bár, ezt akkor mi még csak kalandnak, nevetésnek és a mesehősök izgalmas világának gondoltuk.  

Ősi bölcsességek, megoldási minták, a nagy öregek évszázados tudása, univerzális „mankó” – nos, mindezek találhatók a mesékben, s minden kornak és élethelyzetnek megvannak a maga leküzdendő feladatai. Ezekben segíthetnek a „kódolt” megoldási útmutatók. Mert bizony minden mesehős végigjár egy utat, közben megold egy eleinte megoldhatatlannak tűnő feladatot vagy problémát és őt figyelve rájövünk, hogy mi magunk is hogyan lendülhetünk át az aktuális problémáinkon.

Kiknek ajánlod a mesepedagógiát, a mesés foglalkozásokat?

A meséket az anyaméhtől a sírig mindenkinek; minden korosztálynak más miatt. A meséhez és az általa közvetített tudásanyaghoz nem lehet túl fiatal vagy túl öreg senki sem.

A mese-túráimat mindig célzottan egy-egy korosztálynak szervezem, ezeket mindig meg is jelölöm a programok meghirdetésekor. Vannak kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló mese-túráim, de nagyon szeretek felnőtteknek is mesélni – ilyenek például az „Adventi lélekfényesítő” mesealkalmak. 

Aki szeretne jobban elmélyülni a mesék világában, annak milyen olvasnivalót ajánlanál?

Nem gondolnám, hogy az átlag olvasónak szakirodalom után kellene nyúlnia – elég, ha azzal a „szakma” foglalkozik. Viszont fontosnak tartom, hogy népmesék, TISZTA, IGAZI népmesék kerüljenek az érdeklődők kezébe. Gyűjteményes formában, korosztályi bontásban az elmúlt években Bajzáth Mária válogatott össze meséket, melyeket a Kolibri Kiadó jelentetett meg. Ezek mellett persze számos nagyon jó mese van még a könyvesboltok és könyvtárak polcain, nehéz ezek közül egyet-kettőt kiemelni. 

Életszakaszokat élünk. Elárulod, hogy jelenleg neked mi a kedvenc meséd?

Mintha az anyukától kérdeznék, hogy melyik gyerekét szereti a legjobban… Jelenleg a legkedvesebb mesém a Bőhön Höbűn (Bőhön, a vadász) című burját népmese. 

Hol lehet téged megtalálni?

Aki szeretne többet is megtudni rólam, a honlapomat böngészve kicsit jobban megismerhet (www.nemethaniko.com és a www.hellofured.hu); emellett a Facebookon és az Instagramon is megtalálható a Hello Füred profilja.

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Csatlakozz a zárt csoportomhoz: Energy Klub Balaton

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

 

Vissza a főoldalra

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.

süti beállítások módosítása