A gyógyító táplálkozás alapjai az 5 elem tana szerint

lucy-turner-556988-unsplash.jpgIzgatottan készültem az idei ENERGY konferenciára, amit 2019. március 30-án rendeztek meg. Az érdekes és aktuális témakör nagy lelkesedéssel töltött el: aznap minden a gyógyító táplálkozás és az ENERGY összefüggéséről szólt, természetesen a HKO szemszögéből megközelítve.  

A rövid megnyitó után Dr. Linka Beáta okleveles biológus, természetgyógyász, ENERGY tanácsadó kezdte az előadások sorát. A prezentációja a következő címet kapta: A gyógyító táplálkozás alapjai a HKO öt elem tana szerint, mindezek egyszerű kivitelezése a hétköznapjainkban. Hogyan illeszthetők be ezen problémakörbe az ENERGY természetes készítményei?

Mint sokan mások, úgy az előadó doktornő is a saját betegsége segítségével ismerte meg az ENERGY cég készítményeit. Két hónappal a fogyasztásuk után olyan javulást tapasztalt, ami teljes mértékben meggyőzte őt a hatékonyságuk felől. Már itt, az előadás elején elhangzott egy valós tapasztalat sokak hozzáállásával kapcsolatban, miszerint „ami nem azonnal hat, azt nem csináljuk”. Ám nemcsak egy-egy betegség kialakulásához kell idő, hanem az egyensúly visszaállításához is!  Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint „az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”. A holisztika szerint az egészség a testi-lelki harmónia; több, mint a betegség hiánya. 

Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők

Sokan hajlamosak a génekre fogni a nem megfelelő egészségi állapotukat. Ezzel kapcsolatban elhangzott egy igazán érdekes tény: az egészségi hogylétünkért a gének csupán 27%-ban tehetők felelőssé! Ha belegondolunk, ez nem túl nagy százalék. A géneken túl az életmódunk az, amivel befolyásolni tudjuk, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.

Egészségi állapotunkat az alábbi tényezők alakítják:

» a minőségi alvás,

» a stresszmentes élet (az előadó itt kiemelte, hogy a stresszt természetesen nem tudjuk elkerülni, viszont az nagyon nem mindegy, hogy a stresszes helyzetekre miként reagálunk),

» a testmozgás,

» a család és a szociális kapcsolataink,

» a minőségi étel, amivel a szervezet építőköveit határozzuk meg. 

Nyugati vs. keleti orvoslás

A doktronő mesélt arról is, hogy mennyiben különbözik a nyugati és a kínai orvosnál történő kivizsgálás. Amikor nyugati orvoshoz fordulunk, akkor tüneti kezelés történik. Ehhez képest a kínai gyógyász újszerű megközelítést alkalmaz a probléma megoldására: megfigyel, kikérdez, tetőtől talpig megvizsgál a maga módszereivel (pl. a nyelv vizsgálatával), feltesz néhány kulcskérdést is, pl. azt, hogy a páciens hajlandó-e feladni az addigi szokásait, amik megbetegítették.

A szervezetünkben lehet egyensúly, hiány vagy többlet; mindig figyelni kell a testünk jelzéseire, hogy ezeket észrevegyük. A HKO az egyensúly megtartására helyezi a hangsúlyt, ehhez a gyógynövényeket és a gyógyító táplálkozást javasolja megoldásként. 

pentagram.jpgA minőségi táplálék gyógyít

Linka Beáta szerint ma még csak divat az egészség, de az már jó jel, hogy ha ilyen divat van terjedőben. Az egészségünket csak az a táplálék szolgálja, ami minőségi táplálék. E tekintetben nem szabad megfeledkeznünk a gyógyteákról sem. A tapasztalatok szerint napi 1,5 liter gyógynövénytea elfogyasztása sokaknak problémát jelent. Jó hír, hogy ezt a hatóanyagok szintjén kiválthatják a Pentagram® cseppek. Az ENERGY öt alapcseppjét a HKO 5 elemét figyelembe véve komponálták meg, azaz beszélhetünk egy tápláló és egy fékező ciklusról. A HKO-ban ellentétpárokban gondolkodnak: jin–jang, hideg–meleg, külső–belső, hiány–többlet. A jinhez tartozik a sós, a keserű és a savanyú, valamint a hideg, a belső és a hiány; a janghoz tartozik az édes, a csípős, a meleg, a külső és a többlet. Maguk az ételek is képviselnek bizonyos termikus jelleget: hűtenek vagy fűtenek, azaz ilyen energetikai jellegű hatást képesek biztosítani a szervezetnek. A nyers ételek és azok a növények, amelyek rövid ideig érnek, hűtő hatásúak. Ezzel szemben melegítő hatást képviselnek többek között a piros ételek, a grillezett étkek. Érdemes kipróbálni a lángon sütést, főzést annak érdekében, hogy az ételek megőrizzék a beltartalmi energetikájukat. Még manapság is nagyon elterjedt a mikrohullámú sütő használata, ami megmelegíti ugyan az ételt, de teljes mértékben megfosztja azt a beltartalmától, tehát a mikróban melegített ételek nem táplálóak. Érdekesség, hogy az alacsony hőfokon hosszú ideig főtt ételek kiegyensúlyozó hatásúak. 

Hogyan segít az ENERGY?

Ha a szervezetben a meleg termikus jelleg uralkodik, akkor jin-hiányról beszélünk. Ennek ellensúlyozására remek megoldást nyújtanak a zöld élelmiszerek, például az ORGANIC GOJI POWDER, ami remekül táplálja a vese energiáját. Arra ügyelni kell, hogy ezek a termékek minden esetben kiegészítő táplálékok legyenek!

A hideg termikus jelleg esetében (pl. kevés mozgás esetén) a jang hiányáról van szó, ami a vese és a húgyhólyag energiájának diszharmóniáját is jelenti egyben. A jang‑hiányban szenvedő személynek ajánlatos kerülnie a hideg, nyers ételeket.

A jang-hiány ellensúlyozására jó megoldás például a goji (goji szörp vagy bogyó, dióval). Hatásos a NIGELLA SATIVA olaj – jó tudni, hogy az olajok mindig tápláló folyamatot indítanak be a szervezetünkben. A Pentagram® cseppek közül a RENOL; a kapszulák közül a VITAMARIN.

A doktornő véleménye szerint a FLAVOCEL „jolly joker” termék, amit télen is, nyáron is sikerrel lehet alkalmazni: télen immunerősítésre, nyáron pedig az energiaraktárunk feltöltésére. 

A nátha kezelése és a tisztítókúrák

Az előadás során gyakorlati példák is elhangzottak. A nátha kezelésére alkalmazható a közismert gyömbér, ám túl gyenge állapot esetén csak mérsékelten ajánlott a fogyasztása. Nátha gyógyítására nagyon jók a gyümölcsök, a zöldségek, a hosszan főtt levesek, no és a stresszmentes élet. Ez utóbbira remek megoldást nyújt a SPIRON, ami nyugtató hatású és kiválóan fertőtlenít is. Ajánlottak a tisztítókúrák, melyeknek főleg tavasszal van itt az idejük, és nagy figyelmet kell fordítani a tápcsatorna egészségének fenntartására is. A máj mint méregtelenítő szerv egészséges működéséhez a következő ENERGY termékek fogyasztása javasolt: ORGANIC BETA, REGALEN, ORGANIC SEA BERRY olaj, ORGANIC CHLORELLA, HAWAII SPIRULINA tabletta/por. 

Ízek és funkcióköreik

Maradva az ENERGY termékpalettájának alkalmazásánál, elmondható, hogy az ízek és a funkcióköreik szerint, a felszíni szervek szintjén a következőképpen gondolkodhatunk. A Fa elemhez köthető a savanyú íz és a szem, illetve az idegek. Ezek regenerálására remek megoldás a REVITAE kapszula. A Tűz elemhez kapcsolódik a keserű íz és az érrendszer, erre a HIMALAYAN APRICOT olaj ajánlott. A Föld elemhez az édes íz tartozik és az izom, amire gyógyírt jelenthet a KING KONG csepp. A Fém elem a csípős ízzel állítható párba, hozzá tartozik a bőr mint felszíni szerv, amit az ARGAN olajjal és az ALMOND olajjal szépen ápolhatunk. A Víz elemhez sorolható a sós íz a csontokkal és a füllel együtt, ezekre a RENOL és a SKELETIN lehet a megfelelő választás. Lényeges, hogy ezeket a termékeket ne fogyasszuk alaptermékként! 

A csí áramlása

A csí áradását segíti a SACHA INCHI, az inka mogyoró olaja, amit aranyként viszünk be a szervezetünkbe. Többlet esetén, amikor valaki a „túl sok” állapotában van, a REGALEN-nel és az ORGANIC BETÁ-val érdemes kezelni. A BETA por a SACHA INCHI olajjal együtt a kismamáknak is nagyon ajánlott és biztonságos megoldás.

A hiányállapot kezelésére tökéletes lehet a GREPOFIT, a VIRONAL, az AMBROSIA. Ezek közül a téli időszakban a 3 hetes szedési ciklusban jó szolgálatot tesz az immunrendszerünknek a VIRONAL + GREPOFIT + FLAVOCEL hármasa. 

Összegzésként azt írhatom, hogy dr. Linka Beáta előadása nagyon tartalmas volt. Ő maga is megemlítette, hogy a háromnapos tanfolyamának az anyagát próbálta összefoglalni az előadásában. Úgy gondolom, mindenki tudott magával hazavinni valamilyen hasznos, akár személyre szóló információt.

(Forrás: Vitae magazin, 2019. május)

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Csatlakozz a zárt csoportomhoz: Energy Klub Balaton

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

 

Vissza a főoldalra

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.

süti beállítások módosítása