Az indiánnyár egyik napsütötte vasárnapján betértem egy teázóba. Mire is vágytam? Mire is volt szükségem, ami arra késztetett, hogy megpihenjek egy kedves teázóban? No, igen, a megpihenésre, a gőzölgő tea adta melegségre. Nem volt hűvös az az októberi vasárnap, mégis valamiféle melegségre vágytam. Olyasféle melegségre, melyet egy puha ölelés, egy gyertyafény, egy meghitt beszélgetés, vagy egy finom tea tud megadni a léleknek. Mert ilyenkor nem is a test, hanem igazán a lélek vágyik melegségre.

Miután megkaptam a fűszeres, enyhén édeskés ízű teámat, „elmerültem” benne. Elmerültem a vöröses szín, az íz adta élményben. Elmerültem a jelenben. Most, hogy írom ezen sorokat, eszembe jutott egy könyv, Brian Weiss Lélektársak című könyve, melyben szó esik a teázás és a jelenlét megélésének összefüggéséről: „Thich Nhat Hanh, a vietnámi buddhista szerzetes-filozófus ír arról, hogyan élvezhetjük legjobban, ha egy csésze finom tea kerül elénk. Az embernek tökéletesen a jelenbe kell helyezkednie, hogy maradéktalanul átélje a teában rejlő örömet. Kezünk csak a jelenben érzi a csésze kellemes melegét. Csak a jelenben élvezhetjük az illatot, az ízek harmóniáját. Ha az ember a múlton borong vagy a jövő miatt aggodalmaskodik, teljesen lemarad a tea élvezetének élményéről. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a csészéje üres. Ugyanúgy van az élettel is. Aki nem él tökéletesen a jelenben, mire körülnéz, már vége is az egésznek, és ő kihagyta az illatok, a harmóniák, a szépség élvezetét. Azon veszi észre magát, hogy elrohant mellette az élet”.

Az utóbbi időben többször is találkoztam az „Élj lassan!” mondattal fémjelezhető mozgalommal. Arra próbálják felhívni az emberek figyelmét, hogy a felgyorsult civilizáció, melyben élünk, mennyire nincs jó hatással sem a fizikai, sem a lelki egészségünkre. A rohanásban és a sok-sok információ közepette sokan elfelejtenek élni. Sok ember elfelejti észrevenni az Élet kisebb-nagyobb csodáit, elfelejtenek élni. Élni csak a pillanatban lehet! Ha azonban a gondolataink a múltba merülnek, vagy a jövő felé tekintenek, hogyan állhatunk biztos talajon a jelenben? A jövőnket is csak akkor tudjuk formálni, ha itt és most jelen vagyunk!

Igyekszem én magam is lassítani, és élvezni, amit az Élet nyújtani tud nekem. Ha nem figyelek oda kellően, akkor maga az Élet figyelmeztet. Nemcsak engem, hanem mindenkit. Ha lassabban élünk, ugyanúgy mindenre jut idő, viszont ez már minőségi idő. Ha valakivel beszélgetek, nem mindegy, hogy mennyire vagyok jelen a beszélgetésben. Csak nézek a másikra, de a gondolataim máshol kóborolnak, vagy valóban figyelek a társamra? Számomra a lassúbb élet minőségibb életet is jelent. Miért ne engedhetnénk meg magunknak ezt a fajta életet? Csak rajtunk, egyes embereken múlik. Lehet, hogy csak cseppek vagyunk a tengerben, ám a tengerben a cseppek egyet alkotnak, és ott már a sok-sok csepp ereje összeadódik.

Élj lassabban! Élj egészségesebben! Élj teljesebb életet, hiszen ez ajándék!