A vérpezsdítő vörös tea

rooibos1.jpgA vörös tea igazán izgalmas elnevezés, és akár tévútra is vezethet minket. A teakultúrát magas szinten művelő kínaiak vörös teának nevezik az általunk fekete teaként ismert nedűt. Valójában nem két különböző növényről van szó, a teacserje ugyanaz, hanem az előállítási módjukban térnek el egymástól. A mi kultúránkban vörös teaként ismert rooibos tea a Dél-Afrikában honos vörös fokföldirekettye. Gondolatban ezt ízlelgetjük most meg egy kicsit.

A fokföldi Cedarberg hegység területén élő növény leveleit az ott élő bennszülött törzsek hosszú idők óta fogyasztják üdítőitalként, illetve színezésre is használják. A leszüretelt leveleket eredetileg a sziklákon zúzták apróra, majd a Napon hagyták megszáradni. A tealevelek feldolgozása során ma sem használnak vegyszereket, és kizárólag természetes módon történik az előállítás: a nyári hónapokban kézzel szüretelik a leveleket, halmokba hordva fermentálják, ekkor nyerik el jellegzetes vörösesbarna színüket. A feldolgozás utolsó fázisában gőzzel sterilizálják, illetve szárítják a tealeveleket. Amennyiben a megszárított leveleket nem fermentálják, akkor a kevésbé ismert zöld rooibos teát készíthetjük el a teafűből.

rooibos2.jpgA dél-afrikaiak által roppant módon kedvelt rooibos tea belopta magát más országok, kontinensek lakóinak szívébe is. Természetesen nem véletlenül, hiszen egyedülálló egészségügyi hatásokkal rendelkezik. A rooibos tea koffeinmentes, bővelkedik antioxidánsokban, illetve ásványi anyagokban (cink, mangán, fluor, magnézium, kalcium, réz), viszont alacsony a cserzőanyag tartalma.

Egyéb hatóanyagainak köszönhetően:

gyulladáscsökkentő

görcsoldó

antiallergén hatással rendelkezik, így asztma, szénanátha, allergia esetén is javallt a fogyasztása

az ideges eredetű fej- és gyomorfájást is képes csökkenteni

erősíti a szervezetet az emésztőrendszer felől is

a különböző bőrproblémák (pattanásosság, ekcéma, pikkelysömör) kezelésére is alkalmazható akár külsőleg lemosásként, akár belsőleg fogyasztva

A dél-afrikai kórházakban a bőrallergiás gyermekeket rooibos teás fürdővel mosdatják panaszaik enyhítése végett.

A vörös rooibos teát a klasszikus módon készíthetjük el: 1 teáskanálnyi teafüvet forrázzunk le 2 dl vízzel. Minél tovább ázik a tealevél, az aromák annál erőteljesebben kiérződnek az enyhén édeskés ízű teán, egyesek szerint kicsit a dióíz is felfedezhető benne.

Ízleld meg ezt a csodálatos aromájú teát, és ne csak az ízében merülj el, hanem a csillogó vörös színében is! Vedd észre a pillanat szépségét!

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.

süti beállítások módosítása