Könnyed szülés és születés gyógynövények segítségével

baba_mama1.jpgNagyszerű kezdeményezés indult útjára néhány évvel ezelőtt Balatonfüreden: a helyi védőnők lelkes és lelkiismeretes munkájának köszönhetően a várandós kismamák megismerkedhetnek a különböző alternatív lehetőségekkel. Részt vehetnek többek között pszichológus, baba-mama jógával foglalkozó szakember, meseterapeuta előadásán. A minden évben tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő előadássorozaton én képviselem a fitoterápiát, azaz a gyógynövény-terápiát.

Már a legelső előadásomra is roppant nagy lelkesedéssel készültem, hiszen a várandós állapot egy lelkileg nagyon nyitott állapot. Azt tapasztaljuk – és erről beszélgettünk is a védőnőkkel -, hogy ilyenkor azok a nők, akik egy kicsit is tudatosan élik az életüket, befogadóbbá válnak. Véleményem szerint természetes kellene, hogy legyen, hogy a lehető legtisztább ételeket, italokat vegyük magunkhoz ebben az időszakban, hogy adalékanyagoktól mentes tisztálkodószereket, krémeket, olajokat használjunk a mindennapos szépségápolás során. Mert minden, ami történik a nővel – akár testileg, akár lelkileg – a várandósság idején, hatással van a babára is!

A legutóbbi „előadás” alkalmával is beszélgettünk a szülés-születés kétféle aspektusáról, természetesen holisztikus megközelítésben. Ez azt jelenti, hogy nem korlátozzuk a figyelmünket csupán a fizikai testünkre, hanem egyfajta kiterjesztett látásmóddal a lelki‑szellemi történésekre is nagy figyelmet fordítunk. A fogantatás pillanatától kezdve az anyuka és a baba egymással szimbiózisban él, egy egységet alkotnak egészen a gyermek 7 éves koráig. Az életünk első 7 évében különösen fontos a szeretetteljes szülői jelenlét, gondoskodás. A gyermek szinte együtt lélegzik az anyukájával, és óhatatlanul érez minden rezdülést, ami a hozzá közelálló felnőttekkel, elsősorban a szülőkkel, történik. A holisztikus szemléletmód szerint a test-lélek-szellem egy egységet alkot, ezért az embert is holisztikusan kell szemlélni. Minden lélekrezdülés, minden gondolat, minden kiejtett szó lenyomatot hagy bennünk, és a gyermekünkben is. Ezekhez hasonlóan a fizikai szinten sem mindegy, hogy milyen ételeket, italokat fogyasztunk.

A gyógynövények világában számos olyan növényt említhetünk, melyek már a várandósság idején is segítik a mindennapokat. Bizonyos gyógynövények biztonsággal fogyaszthatók áldott állapotban is, ám vannak olyan növények, melyek fogyasztása tilos ezen életszakaszban. Ez utóbbiak közé tartoznak az erős vízhajtó gyógy- és fűszernövények, melyeknek magzatelhajtó hatásuk lehet. Példaként említem a következő növényeket: boróka, kutyabenge, vasfű, tuja. Megbeszéltük azt is, hogy várandósság idején és a szoptatás időszakában tilos méregtelenítést végezni, mivel a méreganyagok a véráramba lökődnek, így eljutnak a magzathoz, illetve a kisbabához.

Ezeken kívül sokféle gyógynövényről, természetes megoldásról beszéltünk még, és örömmel láttam a csillogó, érdeklődő tekinteteket. Szerencsére én úgy tapasztalom, hogy egyre több tudatos anyuka él Magyarországon! :)

Ha kíváncsi vagy további, testet-lelket segítő ötletre, segítségre, akkor kattints IDE! Kövess a Facebookon is baba-mama témában: Természetes egészség kismamáknak

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

Csatlakozz a Facebook csoportomhoz: Egészséges test és lélek

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.