Mi fán terem a füvesasszony?
Avagy utazásom a gyógynövények világában

gyogykonyv.jpgA fák, virágok, gyógynövények mesés szépsége engem korán rabul ejtett. Szüleim úgy hitték, hogy a tinédzserkor után „elnövöm” a hóbortomat, ám nemhogy nem nőttem el, hanem még inkább magával ragadott a gyógynövények világa.

Eleinte csak az otthon fellelhető gyógynövényes könyveket bújtam, aztán a látómezőm kiszélesedett, és faltam a más természetgyógyászati témájú könyveket is. Olvastam a különféle terápiás módszerekről, de a szívemet mégiscsak a gyógynövények ejtették rabul. Tizenévesként mindez megmaradt hobbi szinten, de a lelkem mélyén éreztem, tudtam, hogy lesz még komolyabb dolgom is gyógynövényekkel. Fiatal felnőttként kaptam is a jeleket az Élettől, amiket hogy ne vettem volna észre!

Végül a magyar szakos egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan, 2006-ban végeztem el a fitoterapeuta természetgyógyászati iskolát. A természetgyógyászati és az egészségügyi alapismereteket Béky László iskolájában ismertem meg, ahol nagyon átfogó képet kaptam a természetes gyógymódokról. Sőt, nem csak átfogó képet kaptam, hanem egy szemléletmódot is! Miután mindkét modulból sikeres vizsgát tettem az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben, nem is volt kérdés, hogy a fitoterapeuta irányra szakosodjak. Ezt a képzést a Természetes Gyógyítás Alapítványnál, Gillich István tanóráin és túráin végeztem el. István számomra egy roppant hiteles személy, mert óriási a szakmai tudása és emellett a szakma és az Élet iránti alázat minden mozdulatában, szavában érződik.

A Sors úgy hozta, hogy a nyelvészeti témájú diplomamunkámban egy 1700-as évek elején írt herbárium gyógynövényneveit vizsgáltam különböző nyelvészeti szempontok alapján. Teljes kiteljesedettségként éltem meg, hogy a két hivatásom milyen csodálatosan összeért az évek során.

terepen.jpgVallom, hogy az elméleti tudás mellett nagyon fontos a gyakorlati tapasztalat, így igyekeztem mindkét szakmámban szert tenni erre. Mindig feljegyeztem (de a mai napig ugyanígy teszek) a megfigyeléseimet, amik segítenek a terápiák során, hiszen árnyaltabban lehet gyógynövényeket ajánlani. A fenti kép előterében guggolva figyelem a terepet - időnként irány az inspiráló természet, a gyógynövények igazi élőhelye, itt éppen a Bakony! :)

Tanítottam középiskolában, dolgoztam természetgyógyászként más alkalmazottjaként, ma pedig – sok-sok tapasztalattal gazdagabban – a saját üzletemben dolgozom. Így vagy úgy, de a mások segítése mindig kísért eddigi utamon.

Négy évvel ezelőtt Balatonfüreden megnyitottam Biotitok Gyógytéka nevű kis üzletemet, ahol nemcsak vásárolni lehet, hanem személyre szabott tanácsokkal is segítem a betérőket. Ma már több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem, de soha nem lehet elég a tanulásból!

Volt néhány évnyi kitérő az életemben, de ma már látom, ezek éppen ahhoz kellettek, hogy ma azt csinálhassam, ami a hobbim is egyben.

Gyakorló gyógynövény-terapeutaként pedig még most is nap mint nap rácsodálkozom a természet bölcsességére, szépségére. A természet szinte minden bajunkra gyógyírt kínál, csupán tudni kell észrevenni és megfelelően alkalmazni a természet patikájának szereit.

Amennyiben további kérdéseid merülnének fel a természetes, alternatív gyógymódokkal kapcsolatban, keress bizalommal! Szeretnél eljönni hozzám személyes konzultációra? Hívd a 06-20/595-3062-es telefonszámot és beszéljünk meg időpontot!

További, testet-lelket segítő természetes ötletekért iratkozz fel a hírlevelünkre:

* Kötelező kitölteni
Adatvédelmi szabályzat

 

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Megtalálsz a honlapomon: www.biotitok.hu

Kövess a Facebookon is: Biotitok Gyógytéka

Kövess a Facebookon baba-mama témában is: Gólyahír - egészséges baba-mama

Csatlakozz a Facebook csoportomhoz: Természetes egészség

Lívia, a te gyógynövényszakértőd

Testet-lelket segítő természetgyógyászati szakmai írásokat, életvezetési tanácsokat, tippeket, recepteket olvashatsz a természetes egészséggel kapcsolatban. A blogban olvasható természetes gyógymódok nem helyettesítik az orvosi diagnózist, javaslatot. Mindenki a saját felelősségére próbálja ki a javasolt recepteket, tippeket. Az írásoknál látható képek forrása: www.pinterest.com/klivia/blog.

Kövess a Facebookon is

Díjat nyert a blogom - Liebster Award 2015

liebsteraward_feherhatter.jpg

Hírlevél - ajándék tanulmány

* Kötelező kitölteni
Az adatkezelési tájékoztatót itt olvashatod

Holisztikus állapotfelmérés

allapotfelmeresbanner.png

A termeszetesegeszseg.blog.hu-n olvasható írások a szerző szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Azok bármilyen – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Természetes egészség blogról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra történő hivatkozással lehet, kizárólag úgy, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív internetes linkkel hivatkozik a termeszetesegeszseg.blog.hu-ra.

süti beállítások módosítása